|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 15 találat | lapozás: 1-15 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Fodor Nagy Éva 2001. március 2.Márc. 1-jén Kolozsváron, a Bánffy-palotában megnyílt Fodor Nagy Éva akvarellkiállítása. /Tavaszi zsongás a Művészeti Múzeumban. Megnyílt Fodor Nagy Éva akvarellkiállítása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./2001. április 26.Fodor Nagy Éva kolozsvári összegező életmű-kiállítását követően Szilágysomlyón megrendezett tárlaton mutatta be több mint negyedszázad tájképekből, csendéletekből álló akvarelljeit. A kiállítás katalógusa a művész férjét, az író Fodor Sándort idézte. /Akvarell-kiállítás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./2002. április 15.Nagy érdeklődés közepette nyílt meg okt. 13-án Kolozsváron, a főtéri Gy. Szabó Béla Galériában Fodor Nagy Éva akvarellkiállítása. A kiállítás képeit Németh Júlia méltatta. /A szépség vonzásában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./2002. április 20.Megnyílt Fodor Nagy Éva kiállítása Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában. Pár évvel ezelőtti kiállításaival ellentétben, most realitásból ihletődött tájképeket, virágcsendéleteket mutatott be. Fodor Nagy Éva a nagy erdélyi akvarellista hagyományok szellemében alkot. /Németh Júlia: Mindennapok csodája. Fodor Nagy Éva kiállítása a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 20./2002. augusztus 3.Zsobokon, a júliusi képzőművészeti alkotótáborban Banner Zoltán művészettörténész kifejtette, hogy az egymást szinte évtizednyi periodicitással követő posztavantgárd irányzatok mellett a huszadik század sok, mára hagyományosnak minősülő ábrázolási módját is ott találjuk. Zsobokon a gyermekotthonnak ajándékozott két műalkotással a tábor eddigi hét esztendeje alatt már meg is teremtették egy többszáz értékes műtárggyal - festmény, grafika, szobor, kerámia - rendelkező képtár szilárd alapjait. A tábor törzsvendégei: Banner Zoltán művészettörténész, Botár Edit, Fodor Nagy Éva, Lészai Bordy Margit, Gonda Zoltán és Miklós Dénes. /Németh Júlia: A Zsobok-jelenség. Műalkotásokat és gondolatokat szülő képzőművészeti műhely. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./2003. május 30.Máj. 28-án Kolozsváron, a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székházában megnyílt Fodor Sándorné Nagy Éva akvarell kiállítása. Képein a tájak, virágok, emberek, a Székelyföld és Kalotaszeg színei a harmónia keresését szolgálják. /Ö. I. B.: Fodor Éva szépség-kultusza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./2003. július 16.Immár nyolc esztendeje működik a zsoboki nemzetközi alkotótábor. A házigazda zsoboki Molnár lelkész házaspárnak köszönhetően júl. 15-én megnyitotta kapuit a képzőművészeknek két hétre alkotási lehetőségeket biztosító nyári tábor. A törzsvendégek, Fodor Nagy Éva, Botár Edit, Forró Ágnes és Lészay Bordi Margit mellett a táborozók közt van - idén első alkalommal - a Németországban élő jeles festő- és grafikusművész, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola egykori tanára, Tóth László is. És mint eddig szinte minden alkalommal a táborozók között van az elméleti szakember, Banner Zoltán is, aki előadásaival és a Zsobokon készült képzőművészeti alkotásokból nyílt kiállítások megnyitóival járult hozzá eddig is a rendezvények sikeréhez. /(n): Nyolcéves a zsoboki képzőművészeti alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16/2006. január 21.Kolozsváron, a Művészeti Múzeumban, a Bánffy-palotában az önzetlen adakozóknak állít emléket a mostani kiállítás, a kortárs művészek, vagy a már elhunyt alkotók családtagjainak adományaiból összegyűlt anyag látható. Többek között Mohy Sándor, Gy. Szabó Béla, Vetró Artúr, Incze Ferenc, Lövith Egon, Kőmíves Andor, Balázs Imre, Fodor Nagy Éva, Feleki István festményei, továbbá a modern szobrászat temesvári kiválóságának, Jecza Péternek „térdre borult” bronzkockái. /Németh Júlia: Kiállítás a Művészeti Múzeumban. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 21./2006. július 22.A tizenegyedik évébe lépett zsoboki alkotótábor július 17-i nyílt meg. Az idén is húsz képzőművésznek kéthetes ellátást, ideális munkafeltételeket biztosító, Essig Klára vezette rendezvény régóta kinőtt a gyermekcipőből, vissza-visszatérő vendégként nem kisebb művészek látogatták mint a Kolozsvárról indult, de évtizedek óta külföldön élő Tóth László, Paulovics László, Bencsik József vagy Árkossy István, nem beszélve a törzsgárdáról, amelynek leghűségesebb képviselője az erdélyi hagyományokon nevelkedett, jeles akvarellista, Fodor Nagy Éva, de mellette ott van Bordy Margit, Szabó Vilmos, Tompos Opra Ágota, Gonda Zoltán, Miklós János és Simó Enikő. A művészeti irányító szerepét betöltő Banner Zoltán művészettörténész optimista tábornyitónak nevezte az ideit. Az Essig József vezette Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány égisze alatt tevékenykedő művészcsoport mintha most talált volna igazán magára. /Németh Júlia: Csak magunkban bízhatunk, de van kiben bíznunk. Ismét megnyílt a zsoboki művésztábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./2006. augusztus 12.Gombamódra szaporodnak a művészeknek néhány napos-hetes teljes ellátást biztosító rendezvények. Egyfajta huszonegyedik századi mecenatúra ez. Az alkotók immár egyre népesebb csoportja választja majdhogynem életformájául a táborozást. Az egyik tábor a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány égisze alatt működő, Molnár János teológia professzor és Molnár Jánosné református lelkipásztor támogatását élvező, Essig művészházaspár vezette Kalotaszegi Alkotótábor. A táborban tizenegy esztendő alatt több mint 400 műalkotás született, amely részben az árva és nehéz sorsú gyermekek szálláshelyéül szolgáló zsoboki Bethesda-otthon falait díszíti. A tábor művészeti irányítója Banner Zoltán. Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában megtekinthető az idei tábor termése A tábor törzsgárdájához tartozó Fodor N. Éva, Szabó Vilmos, Bordy Margit és Tompos Opra Ágota munkásságát a kolozsvári közönség – egyéni kiállításaiknak köszönhetően – jól ismeri. A sepsiszentgyörgyi Simó Enikőnek most a kalotaszegi templomok világa állt alkotásai középpontjába: a textilművész kiruccanása a festett világba. A főszervező Essig Klára jobbára a népi építészet eszköztárából. A székelyudvarhelyi Kalló László szintén építészeti elemeket fogalmazott vízfestményébe. /Németh Júlia: Az alkotói szabadság jegyében. Táborzáró csoportos tárlata Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./2007. szeptember 17.Fodor N. Éva legújabb festészeti kiállításának ad otthont Kolozsváron a Bulgakov irodalmi kávéház. A megnyitón Németh Júlia műkritikus az erdélyi akvarellt a magyar nyelvnek a költészethez fűződő közelségével hozta párhuzamba. /Ö. I. B. : Akvarellbe mártott nyugalom. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./2007. szeptember 22.Barabás Miklóstól Nagy Imréig és Bordi Andrásig a jeles erdélyi festők és grafikusok zöme élt az akvarell nyújtotta lehetőségekkel. Fodor Nagy Éva a lehető legkiválóbb mester, Nagy Imre irányításával kezdte pályáját. Akvarell iránti elkötelezettsége megmaradt, sikerült kialakítania egyedi művészi világát. Klasszikus harmóniák elevenednek meg munkáin, ezekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők Kolozsváron, a Bulgakov Galériában. /Németh Júlia: Klasszikus harmóniák akvarellben, avagy a szépség apológiája. Fodor Nagy Éva kiállítása a Bulgakov Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./2013. január 5.„A lelkembe gyűjtött sok szépet és szeretetet továbbadom gyermekeinknek, unokáinknak”Akárcsak a szólamok egy jól megkomponált szimfóniában, egymás után elevenednek meg az emberi sorsok Fodor Nagy Éva legújabb, Időutazás képekben című kötetének lapjain. Örömökbe és bánatokba, lehetőségekbe és nehézségekbe, erényekbe és gyarlóságokba nyerhetünk bepillantást néhány órára a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál idén megjelent memoárban. A szerző nem tárgyalja túl a történeteket, sajátos stílusával, humorával, iróniájával éppen annyit mesél el, amennyi érdekes, értékes lehet az olvasó számára. Mégis sok mindent megtudunk: családtagjai, barátai, ismerősei arcát, jellemét, lelkét rajzolja meg, közben pedig a kiváló festőművész arca, jelleme, lelke mutatkozik meg előttünk. Emlékeit tárja a nagyközönség elé, a maguk vidám és szomorú vonatkozásaival, amelyek meghatározták élete, családtagjai, barátai és ismerősei sorsának alakulását. Létezik-e felemelőbb érzés egy nagyszülő számára, mint amikor azt tapasztalja, hogy unokái szeretettel és kíváncsisággal veszik őt körül? Unokái, Krisztina és Dávid kérésére fogott hozzá Fodor Nagy Éva az íráshoz, hogy gyermekkorának pillanatait csokorba gyűjtse. Kedvtelésből tette, örömét lelte az írásban, s férje, Fodor Sándor író, a huszadik századi erdélyi magyar irodalom jeles képviselője is élvezettel olvasta kedves történeteit. Emlékei a családi fényképalbum lapozgatása közben váltak egyedivé, emberközelivé. A múltba való visszatekintést megszépíti az eltelt idő, a történeteket kiegészítik az utólag szerzett ismeretek, ettől is igazán kerek a memoár. „Úgy tartják, hogy nem szabad visszanézni arra, ami elmúlt, a jövőt sem kell kémlelni, de tudatosan meg kell élni a jelen minden napját, azaz minden »mai napot«. Nos, én mégis visszamerészkedtem a múltba, ami hasznosnak bizonyult, mert áttekinthettem elég hosszú életem eseményeit, anélkül, hogy »leragadtam« volna emlékeimben.” – írja a szerző a kötet epilógusában. A visszamerészkedés, ahogyan ő nevezi, valóban eredményes volt: a vulkáni, majd petrozsényi és szebeni gyermekévek viszontagságos és kellemes élményeivel együtt megismerjük Fodor Nagy Éva szűkebb és tágabb rokonságát, a világra való rácsodálkozásait, a (család) barátait, a közös ünnepléseket és kirándulásokat, s nem utolsósorban a múlt század Dél-Erdélyét és a polgári lét ügyes-bajos dolgait. Kolozsváron aztán újabb kalandokban volt része: itt folytatta tanulmányait, majd beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, és házasságot kötött élete párjával, Fodor Sándorral, akivel 60 évet töltöttek együtt békében, szeretetben. Első találkozásukról is részletesen beszámol: „Egy nap, amikor a Bartha Miklós (Május 1) utcán kettesben a Magyar Színház irányába mentünk, a túlsó oldalon két fiatalember jött velünk szembe, és köszöntek Mártának. Az egyik, mint később megtudtam, kiszaladt az utca közepére, és utánunk nézve azt mondta társának: – Ezt a kislányt feleségül veszem! Jövendőbeli férjem, Fodor Sándor, egyetemi kollégája volt Mártának, a Bölcsészkar másodéves hallgatója, másnap megkérte Mártát, hogy ismertessen össze bennünket.” Az Erdélyi Híradó Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Nagy Lajosék fényképalbuma bővített folytatása az Időutazás képekben, amelynek a szerző eredetileg ezt a címet szánta: Festeni hívtak Németországba. A téma tehát adott volt, hiszen Fodor Nagy Éva az 1970-es évektől több alkalommal utazott munkaügyben külföldre – egyedül, férjével vagy Eszter lányával –, ahonnan szintén hasznos tapasztalatokkal tért haza – az emberek jóságát, szűkmarkúságát, gyarlóságát illetően is. Legvégül pedig a köszönet sem marad el mindazért, amiben része lehetett: „A jó szülőkön kívül sok ajándékot kaptam a Gondviseléstől. Egy olyan élettársat, aki elnézte hibáimat, és élete végéig szerető és megértő támaszom volt, szép és jó gyerekeket és unokákat. Kiteljesedett életem volt, sok munkával, alkotással, sikerrel és kudarccal. A lelkembe gyűjtött sok szépet és szeretetet továbbadom gyermekeinknek, unokáinknak.” FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár), 2013. november 28.Kötelékek – kézfogásokTörténetek, történelem Vitatkozhatunk róla, vajon mai életünket, világunkat a tárgyiasság, a tények megismerésének vágya, tisztelete határozza-e meg, vagy a „történetmondás”, az ilyen vagy olyan történelmi emlékezés, nosztalgia, a nagy mese jellemzi inkább. A pénz mindenekelőtt, ezt ugye megéljük napról napra, ugyanakkor a blogok, a Facebook mást (is) mutatnak. 2013 novemberében, közeledve az évnek (és ennek az ilyen-olyan sorozatnak) a végéhez, konferenciák, találkozások, olvasmányok gondolkodtatnak el a válaszon, újkori történelmünk alakulásán. Lehetőség szerint (ami sajnos nemigen adatik meg) távolodva a média, a televíziós-rádiós híradók, kerekasztalok, a napi politika világától. Hazám-díjak, szép sorozatban Évente hét díjat oszt ki egy tekintélyes kuratórium Budapesten. A hetes szám József Attilára vezethető vissza („a hetedik te magad légy!”), mint ahogy a díj elnevezése is, mindehhez pedig Varga Imre gyönyörűséges kisszobra társul, alighanem a díjat igazoló tárgyak legszebbike. Az, hogy civil-díj, azaz nem politikai szempontú, minden ünnepi alkalommal elhangzik, és ezt a kitüntetett írók, művészek, tudósok névsora bizonyítja is. (A régebbiek listájából szemelgetve: Bacsó Péter, Benkő Samu, Borbándi Gyula, Czeizel Endre, Domokos Géza, Jancsó Miklós, Juhász Ferenc, Kallós Zoltán, Kányádi Sándor, Kosáry Domokos, Kurtág György, Rubik Ernő, Sütő András, Szabó Magda, Törőcsik Mari. A tavaly az erdélyiek közül Markó Béla és Szilágyi István egyszerre volt díjazott.) A 2013-as ünnepség a Petőfi Irodalmi Múzeumban zajlott (vagyis nem az Akadémián, mint régebben), népes közönség előtt, sok korábbi kitüntetett jelenlétében. A zenei kísérőprogram ezúttal is minőséginek bizonyult, mint ahogy ismét Galkó Balázs mondott értő mélységgel és közvetlenséggel József Attila-verseket. Idén ugyan nem szerepelt erdélyi a Hazám-díjasok közt, mégis volt szó rólunk, hiszen az irodalomtörténész Ilia Mihály laudációjából nem hiányozhatott elkötelezettségének, már-már hihetetlen figyelmének kiemelése a Magyarországon kívül élők, elsősorban az irodalomnak elkötelezett erdélyiek iránt. Budapesten a normalitás – természetesnek gondolt (?) – óráit élhettük meg e hónap közepén. Jékely – PIM – Magyarvalkó Egy hét alatt kétszer a Petőfi Irodalmi Múzeumban, vonatos-autós (kényszerű átszállásos) utazással Kolozsvárról Budapestre. A száz éve Nagyenyeden született és – merem állítani – Kolozsvár költőjévé vált Jékely Zoltán öröksége ennél jóval nagyobb fáradságot is megérdemel. A szervezők adta konferenciacím szerint „Csillagtoronyban” jártunk, és a tudományos igényű előadások ezt valóban alátámasztották. Érthető módon sűrűn szóba került Jékely lírájának elégikus hangvétele, a halál s a feltámadás motívuma. Engem azonban a legjobban az a két előadás ragadott meg, amelyek a magyarvalkói Jékely-kiállítás tájépítészeti, illetve irodalmi koncepciójáról szóltak. Magyarvalkó a Kalotaszeg talán legfestőibb faluja, eddig is vonzotta a látogatókat. (Valószínűleg nem olyan mértékben, mint a faluturizmusban, táborszervezésben már eddig is jelentőset nyújtó Kalotaszentkirály-Zentelke.) Hogy pontosan ki és mikor kezdte összekapcsolni Jékely egykori valkói kirándulásait, írásait a ma lehetséges és ígéretes idegencsalogatással – és ezt nem Drakula-bolondítás szellemében teszik! –, azt nem tudom; a megvalósítás útján elindult terv és a további elképzelések mindenesetre ígéretesek, s ebből nem csupán az irodalom, hanem Kalotaszeg és talán egész Erdély nyerhet. Hátha ezután Kolozsvárt és környékét nem „átmenő forgalomként” tekinti majd sok túloldali kirándulásszervező, útban a Székelyföld felé… Egy „csak” hetvenéves költő A Székelyföld és Kolozsvár rég összekapcsolódott Király László életében és költészetében. (Annak jóval kisebb a súlya, mégis megjegyzem: ugyanígy ért össze mára, de már tegnapra a Forrás ún. első és második nemzedéke; sőt ez tulajdonképpen 1967-ben megkezdődött, amikor Király Vadásztánc című első verskötetéhez Lászlóffy Aladár írt méltató, figyelemfelhívó előszót.) A veszélyek és kihívások valójában egyaránt – ha talán nem is egyformán – érintették a múlt század hatvanas éveiben a pályán elindultakat, és bizonyára még inkább elmondható ez az egy-két-három évtizeddel korábbi pályakezdőkről. Hogy azokat a nehéz évtizedeket ki hogyan „abszolválta”, azt egyenként kell természetesen megvizsgálni. Mostanában divatba jött (megélhetési „kutatók” által?) könnyű szívvel ráhúzni a vizes lepedőt egy-egy nehéz helyzetben rosszul reagált költőre, művelődéstörténészre, az életmű egészére vetve árnyat ezáltal. Király László lehet, hogy szerencsésebb, lehet, hogy keményebb volt; ezen az estén emelt fővel jelenthette ki, hogy az ő vára valójában az élete, a műve, amit az utókorra hagyhat. Tanulságos könyvek Egy József Attila-, egy Jékely- vagy egy Király-verskötetre természetesen nem lehet azt mondani, hogy tanulságos. De Kolozsvári Papp László posztumusz regényéről sem így beszélnék, noha A diák utolsó története (Kortárs Kiadó, 2011.) sok olyan pillanatra emlékeztet, amelyet én is kolozsvári diákként éltem meg – ha nem is úgy, mint ő: például Sztálin halálát (1953-ban), iskolai kivezényeltetésünket a Főtérre. (És én sem tartoztam a sírók közé. De nem hancúroztam az éppen üres Capitol moziban, a Bánffy-palota udvarán, mint KPL.) Most közel egyszerre három könyv (illetve négy, pontosabban öt) került a birtokomba, szerzői dedikálással, és ezek nem számíthatók profi szerzők termékeinek – jóllehet mindegyikük a maga szakmájában diplomás, elismert ember, és ma már nyugdíjas. Dr. Kiss András Nagyváradon kardiológusként szerzett nevet magának. Fodor Nagy Éva jeles mesterek tanítványaként végzett a kolozsvári képzőművészeti főiskolán; nemrég nyílt akvarell-kiállítása a Báthory-líceum könyvtár-galériájában. Kiss Károly agronómus végzettséggel járta végig a pályát. Nem azzal jellemezném önéletrajzi jellegű könyveiket, hogy magánkiadásban készültek, vagy a szöveggondozásra jobban figyelni tudó hivatásos kiadó vállalta a megjelentetést. (Fodor N. Éva Időutazás képekben című emlékezését a csíkszeredai Pro-Print jelentette meg, Kiss Károly 558 oldalas „civil” élet-összefoglalójára viszont igencsak ráfért volna a szerkesztői munka.) A tanúvallomás egyediségének jelentőségére akarom felhívni a figyelmet, lényegében a 20. század első harmadának végétől vagy a századközéptől többnyire máig, de legalább 1989-ig terjedő erdélyi (négy év kivételével romániai) idő számbavételére, változatos helyszíneken, változó élethelyzetekben. S ami mind a három szerző szövegének fontos kísérője: a korabeli fényképek hangsúlyos jelenléte a családi és korjellemzésben. Nem kritikát írok ezekről a könyvekről – bár írhatnék, helyenként kifejezetten elismerőt a megjelenítés érzékletessége, a szereplők megidézése okán (Fodor Nagy Éva kötetében), a naplószerű pontosság, hitelesség dicséretével (Kiss András ezt két vaskos kötetben, közel 1000 oldalon teszi Egy váradi orvos visszaemlékezéseiben). Kiss Károly a következő kérdést teszi fel, mondhatni provokálóan: Ilyenek voltunk mi? Ő már a címoldalon így minősíti vállalkozását: „Egy becsapott generációja a küzdelemre felkent daliáknak”. Ehhez mindjárt hozzá kell tennem, hogy vele osztálytársként kezdtük a Református Kollégiumban, és együtt folytattuk az utódiskolában, a 2. számú Magyar Fiúlíceumban – tehát az ő korai emlékeit (akár a barátságokban, akár a hajdani IMSZ-ben) közvetlenül szembesíthetem a sajátjaimmal. (Ami már nyilván nem érvényes uzdiszentpéteri, kisiklandi, szászbonyhai, csíkszentmártoni vagy bánsági, újszentesi és temesvári agronómusi tapasztalataira.) Dr. Kiss András – kevéssel fiatalabban – a vásárhelyi orvosin nem ugyanúgy (bár hasonló politikai légkörben) élte meg 1956-ot, mint mi a Bolyain, a Bölcsész Karon (a „min” ezúttal többek közt Lászlóffy Aladárt értem, akiről Kiss Károlynak is van érdemi, régi baráti mondanivalója); persze, ott is, az orvosin, Kolozsvárt is következtek a megtorlások, ahogy ezt Kiss András részletesen leírja. (Domokos Géza beidézésével meglepetést szerez.) Egyszóval összeérnek a történetek, számos mozzanatban, és erről váradi orvos barátom mint páratlan kultúra-, irodalom- és képzőművészet-fogyasztó, gyűjtő, színházlátogató, bőven beszámol. A két Kiss egymástól eléggé távoli emlékezése ilyenformán számomra hasznos forrás, előbb-utóbb élni fogok a lehetőséggel. A meglepetést Fodor Nagy Éva könyve okozta, nem is annyira férjével, a prózaíró Fodor Sándorral közösen megéltek felidézésével (jóllehet például az Erzsébet út 57. lakásuk leírása többszörösen irodalomtörténeti jelentőségű, Gaál Gáborék, Gáll Ernőék is laktak ott), mint nyugat-európai, többek közt angliai, londoni emlékeinek elevenségével. Siklós Istvánék, a költő és BBC-szerkesztő lakása nekem is élményt jelentett, hasonlóképpen a találkozás Cs. Szabó Lászlóval, Szabó Zoltánnal és háza népével, no meg a jelenlét a Szepesi Csombor Körben. (Most találkozom újra ezekkel az évekkel, a titkosszolgálati dossziémba került utalásokkal.) Hát így értem, amikor tanulságos könyvekről beszélek. De még adós vagyok dr. Kiss András legújabb ajándékkönyvének a megköszönésével. A Gyantai beszélgetéseim Róza nénivel megjelentetése 2013-ban régi adósságot törleszt – nem utolsósorban a Korunk akaratlan (akkoriban cenzorális) adósságát. Szociográfiai-emlékirati pályázatunkon ennek a rendkívüli falusi asszonynak az életútját idéző szöveggel Kiss András (és Róza néni) 1984-ben első díjat nyert nálunk, ám a (részleges) közlésre is sok évet, politikai fordulatot kellett várni. Most mindenki olvashatja, Kiss András magánkiadásában. (Vállalhatta volna akár a Kriza Társaság!) Valamiképpen visszatérünk a „hazám” értelmezéséhez… Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 5.A lelket érinti meg Fodor Nagy Éva új köteteFodor Nagy Éva új, negyedik kötetét mutatták be szerda este a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, Az égből küldött napló című könyvet Dáné Melinda Csilla és H. Szabó Gyula, a kiadó igazgatója mutatta be. Az esten közreműködött Rekita Rozália színművész. Fodor Nagy Éva inkább ismert festőművészként az erdélyi közéletben, mint íróként, szerzői teljesítménye homályban maradt, hiszen életét egy másik író, Fodor Sándor társaként élte le – mondta el bevezetőképpen H. Szabó Gyula. A kötet két részből áll, amelynek első része korábban már megjelent – jegyezte meg a könyvről a kiadó igazgatója. „Nagy oka kellett annak legyen, hogy az ecsetet, festővásznat a tollal cserélte fel Fodor Nagy Éva. Nem tévedek, ha azt mondom: az első könyv önmagát írta, amely folyamatot egy tragédia indított el, egy olyan szörnyű esemény, amelyet szülőként senki nem tud elképzelni: hogy a gyermeke előtte menjen el.” – mesélt a kötet létrejöttéről H. Szabó Gyula, kiemelve: az olyan témát dolgoz fel, amely sokak számára nehezen elemezhető, megélhető. Dáné Melinda Csilla röviden elmesélte a kötet bemutatása előtt, miért is találkozik minden csütörtök délután Fodor Nagy Évával, több mint négy éve: szerinte az író „élettapasztalata, tudásanyaga, könyvtára, humoros-frappáns elbeszélései, de a mély és szomorú érzései egyaránt páratlan és kimeríthetetlen forrás”. Az égből küldött napló első részének első kiadását hatalmas siker övezte: számos hálás olvasói levél érkezett a kiadóhoz, de a gyász és halál témakörét körüljáró kötetet szakkönyvként is használták, mesélte a kötet méltatója. – Ahogy a legnagyobb sötétségben születik a legnagyobb fény, így Az égből küldött napló is a Földön létező legmélyebb fájdalom emlékét őrzi, annak az emlékét, amikor egy szülő gyermekétől kell elbúcsúzzon és megváljon. Mégis a könyv végső üzenete az örök élet és a gondviselés reményét ébreszti – értékelte a könyvet Dáné Melinda Csilla. A bemutató szerint Fodor Nagy Éva könyve nem szokványos alkotás, hiszen nem az elmét, hanem a lelket érinti meg, „és teszi mindezt úgy, hogy olyan gondolatokat vonultat fel, amelyek a szeretetben, együttérzésben és együttértésben való együttélés egyetemes törvényszerűségeit képviselik”. A könyv két fő részre és egy harmadik, rövidebb fejezetre osztható, mindháromban spirituális tanítások olvashatóak, mesélt a kötet tagolásáról Dáné Melinda Csilla. „A három rész között a különbség az, hogy milyen szintről érkeztek ezek a tanítások és kinek a sugallatára íródtak” – tette hozzá. A kötet olyan témákat jár körül, mint mi dolgunk a világban, létezik-e valami a fizikai törvényeken túl, milyenek a lélekpárok, duál-lelkek, avagy mi a spirituális fejlődés alapja, mondta el röviden a kötetről Dáné Melinda Csilla. A kötet méltatásához H. Szabó Gyula az est végén hozzátette: véleménye szerint a spirituális ismerkedés, értelmezés nagyon sok útját nyitja meg, nagyon sok választ tartalmaz, de emellett sok ajtót is kinyit, kérdést vet föl. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-15
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
